A pályázatot a Belügyminiszter és a Vidékfejlesztési miniszter közösen hirdette meg 2013-ban már ötödik alkalommal, amelynek célja, hogy felkutassák és díjazzák, kiemeljék azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló és példaértékű színvonalon végzik a jövőbemutató fejlesztési munkájukat. A kiírók példák bemutatásával, információk cseréjével kívánják javítani a falumegújítást végző községek eredményeit, és a jó példákkal kívánják elérni, hogy a falumegújítás mozgalommá szerveződjön.
A „Magyarországi Falumegújítási Díj” pályázat ezúttal is az „Európai Falumegújítási Díj” pályázati kiírás követelményein alapult, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki.
A magyarországi pályázatnak – a hazai falufejlesztési tevékenységek elismerése mellett – az is célja, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen. A honi versengés mottója és követelményei alapvetően megegyeznek az európaival, hogy az adott szempontok szerinti legkiválóbb hazai település mutatkozhasson be a nemzetközi porondon.
A pályázat mottója 2013-ban a „Jobban élni” arra vonatkozó jelzés, hogy a "gyorsabbra, magasabbra, nagyobbra" jellegű mennyiségi célok csak ritkán lehetnek a falusi települések sikerének receptjei. Sokkal inkább az életminőség javulása kell, hogy a vidéki települések mindennapjainak célja legyen.
A mottónak megfelelően a pályázatok értékelése a megtett fejlődési útra, a kiinduló helyzettel összevethető javulásra irányult, abban az értelemben, hogy "jónak lenni jó, jobbá válni még jobb".
Pályázatot egy község önkormányzata, vagy községek együttműködő társulása (max. 20.000 lakossal) nyújthatta be.A pályázatok két ütemben kerültek minősítésre.
Első ütemben a pályaművek az állami főépítészek területi illetékessége szerint kerültek elbírálásra. A helyi zsűrik elnökei az állami főépítészek, tagjai a regionális fejlesztési ügynökségek (RFÜ), a LEADER Helyi Akciócsoportok, és a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának (MUT) regionális szinten kijelölt képviselői.
A zsűrik régiónként legfeljebb két pályázót juttathatnak tovább országos szintre.
A pályázók végső sorrendjéről, besorolásáról a belügyminiszter és a vidékfejlesztési miniszter által kinevezett, a két tárca, az állami főépítészek, a MUT és a Magyar Építőművészek Szövetségének képviselőiből álló szakértői bizottság döntött.
A legmagasabb pontszámot elérő települések esetében a bizottság helyszíni bejárást, konzultációt tartott.
A pályázatok beadási határideje 2013. október 18. volt. A pályázatok kidolgozása, mellékleteinek összeállítása rengeteg munkát igényelt, fontosnak tartottuk, hogy egy részletes, az elvégzett falufejlesztési feladatainkról szóló dokumentáció készüljön el és kerüljön beadásra. Ezzel már a szakértői bizottság helyszíni bejárása is megalapozásra került, hiszen részletes tájékoztatást tudtunk nyújtani az I. Harsányi Lajos gazdasági, településfejlesztési és kulturális program megvalósításától kezdődően (2006) egészen napjainkig valamint Rábapatona jövőképének felvázolása is megtörtént a pályázati dokumentációban.
November elejére megszülettek a regionális szintű eredmények, ezt követően megtörténtek a szakértői bizottságok helyszíni bejárásai, majd 2013 decemberére a végeredmény is megszületett, mely a következőképp alakult az elmúlt évben:
- A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezése a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért – 2013-ban Komlóskatelepülés nyerte el. (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
- Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért – 2013: Derekegyház (Bács-Kiskun megye),Környe (Komárom-Esztergom megye),Petőfiszállás (Bács-Kiskun megye), Rábapatona(Győr-Moson-Sopron megye),Tihany (Veszprém megye)
- Magyarországi Falumegújítási Díj a falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményért – 2013: Gyöngyössolymos (Heves megye), Gyűrűfű (Baranya megye), Iszkaszentgyörgy (Fejér megye), Megyer (Veszprém megye), Nagypáli (Zala megye)
- Dicsérő oklevelet kaptak a következő települések: Gyenesdiás (Zala megye), Kaposmérő (Somogy megye), Szank (Bács-Kiskun megye), Vereb (Fejér megye).
A döntéshozatalt és eredményközlést követően kezdetét vette a Magyarországi Falumegújítási Díjátadó ünnepség és konferencia szervezése is, amely 2014 tavaszán került megrendezésre Újszilváson (Pest megye), a Magyarországi Falumegújítási Díj 2011-ben első helyezést elért településén, ezzel egy időben lezajlottak a nyertes településeken a Falufejlesztési konferenciák is, melyet községünkben 2014. április 1-én a polgármesteri hivatal dísztermében tartottunk meg. Itt ismertetésre került a pályamű, és Rábapatona jövőképe is. A rendezvényen vehettük át a Díjat, a 2014. április 24-25-én megtartott, újszilvási ünnepségen.
Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak, hogy Rábapatona is díjat vehetett át a 2013 évi megmérettetésen.
Célom, hogy a jobban élni szlogen jegyében a település jövőképében meghatározott fejlesztési irányok minél inkább megvalósulhassanak, munkámat is e célra összpontosítom.
Bízom abban, hogy együtt még további szép eredményeket érhetünk el a településfejlesztésben és közösségformálásban. Ehhez kérem a lakosság további támogató közreműködését.
Jutasi Kálmán
polgármester